A Külkereskedelmi Főiskolán és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát, közgazdászként mindig befektetési területen dolgoztam, dolgozom ma is. Fontosnak tartom a pénzügyi tudatosság erősítését, az öngondoskodás jelentőségének megértetését minél szélesebb körben.
A Common Purpose 2008 óta vonz, a Meridián program elvégzése után önkéntesként folyamatosan – igaz változó intenzitással – részt veszek az Egyesület munkájában. 2017 februárjában lettem az Egyesület elnöke, szeretném a Common Purpose üzenetét, programjait ismertebbé tenni, ezen keresztül szeretnék résztvevőink látókörének szélesítéséhez hozzájárulni.
A Common Purpose mellett szívügyem a roma fiatalok támogatása, jelenleg is részt veszek tehetséges roma fiatalok mentorálásában.
Három gyermekem van, egyetemista, gimnazista és általános iskolás korosztály is képviselteti magát a családon belül.