ALTEO Group vezérigazgató

Chikán Attila

A közgazdász végzettségű szakember több mint évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az energetikai iparágban. Az általa az alapítástól irányított ALTEO Csoport ma már a szektor egyik meghatározó magyar tulajdonú szereplője. A vállalat sikerének titka a három core tevékenység – az iparvállalatoknak nyújtott smart energy management szolgáltatások, az energiakereskedelem és a magas hatásfokú, illetve megújuló alapú energiatermelés – alapvető szinergiáinak kiaknázása.
A vezérigazgató maga is számos területen igyekszik kapcsolatot építetni a különböző szektorok között: a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnökeként olyan társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra megoldást találni kívánó programokért felel, amelyek szoros együttműködést igényelnek a gazdasági élet szereplői, a civil szféra és az állami szereplők között.
Ifj. Chikán Attila két gyermek édesapjaként elkötelezett a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés eszmerendszere mellett: saját blogot vezet Chikansplanet néven, a befektetők ismereteinek bővítésére pedig elindította a fenntartható energetikai befektetésekkel foglalkozó Smartinvest hírportált.